Először Liz Truss miniszterelnök volt az, aki hivatalosan is értesült II. Erzsébet brit királynő haláláról. Ez a hivatalos protokoll része, mely már évek óta érvényben van és pontosan leírja, mi a teendő akkor, ha meghal az uralkodó. Ennek értelmében Truss-t csütörtökön azzal a mondattal értesítették a halálhírről, hogy
London Bridge is down”.
A kormányfővel egy időben közlik a rossz hírt a királyi család kulcsembereivel, köztük az új uralkodóval, jelen esetben Károly herceggel, aki a halál beálltától kezdve Károly király, bár a koronahercegből lett uralkodó még hivatalosan nem döntötte el, milyen néven fog uralkodni.
A tervet még az 1960-as években dolgozták ki, és percre pontosan megterveztek mindent, azonban minden részlet a London Bridge művelettel kapcsolatban nem került nyilvánosságra, hiszen évente frissítik valamilyen módon. Érdekesség, hogy II. Erzsébet személyes titkára volt az, akivel közölték a halálhírt, nem pedig valamelyik családtag. A miniszterelnök tudatja a gyászhírt azzal a 14 országgal, mely uralkodóként tekintett II. Erzsébetre, ezután teszik ki csak a közleményt a kormányzati honlapra és közösségi felületekre.
A média csak ezután következik, először a PA és a BBC értesült, ahol feketébe öltözött műsorvezetők az adást megszakítva mondják be a gyászhírt. A The Times-nak 11 napnyi előre elkészített publikációja van, a Sky News bemondói pedig már többször begyakorolták, hogyan értesítsék a nézőket a szomorú hírről.
A Spring Tide kódnevű akció értelmében megszabták azt is, hogy Károly hogyan foglalja el a trónt. Az előírt ügymenet szerint még aznap vagy másnap délután fél négykor a miniszterelnök az új uralkodóval közösen tart egy sajtótájékoztatót, amelyet követően a király este hatkor külön is üzenetet intéz majd nemzetéhez a televízióban.
A parlamentet is összehívják majd a királynő halála miatt, a képviselők közös gyászszünetről is szavaznak majd, továbbá tíz napra felfüggesztik a működésüket. Az alsóházban a képviselőknek külön-külön is lehetőségük lesz röviden megemlékezni az uralkodóról – írja a Bors, mely megjegyzi, mivel a skót Balmoral birtokon tartózkodott a királynő halálakor, vonattal szállítják a londoni St. Pancras pályaudvarra.